Igen, igen, nyújtani kell. Ezt minden futó tudja. Azért elég sokan mégis magasról szarunk rá. Jaj, hát ez most csak egy hatos volt, amúgy is menni kell a gyerekért, dolgozni, verseny után meg kinek van kedve belefetrengeni a dzsuvába, nem? Nem.
A maratoni felkészülésem során nagyon fegyelmezetten nyújtottam, komolyan vettem. Szilveszterkor futottunk egy 25-öst Zalaegerszegen, és utána a tornateremben csináltam a felfelé néző kutyát és egyebeket ezerrel, mint a kisangyal, néztek is páran, hogy ez most miféle produkció. De nem érdekelt. Hozzá kell tenni, hogy elég komoly csípőfájdalmakkal futottam be, úgyhogy magasról nem érdekelt, ki mit gondol, fontos volt a nyújtás. Jártam ezen kívül gyógytornára is, hogy az összes merevséget, letapadást, csomót és akármit eltüntessük. Eljutottam oda, hogy ment a 35 fájdalom nélkül.
Aztán elmúlt a verseny, és én nekiálltam lazázni. Mert hát én akkora májer vagyok, hogy a babatávok után már nekem ugye nem is kell nyújtani. Ennek a fantasztikus hozzáállásnak köszönhetően most, április végén gyakorlatilag minden tagom fáj. Jó, nem nagyon, de ahhoz képest, hogy egyáltalán nem kellene fájnia sehol, ez aggasztó. Hozzá kell tennem, hogy ezt a hónapot nem is nagyon húztam meg, sokat pihentem, vagyis semmi, de semmi nem indokolhatja a fájdogálást. Csak hogy egyértelmű legyen: vádli, jobb comb elülső és belső része, jobb fenék teteje (vagy mi, ami még nem a derék, hanem alatta, a csontnál), csípő. Ezek konstans fájnak - nem erős fájdalom, vagyis akármennyit tudnék futni így, nem zavaró, de mégis ott van, ha fogat mosok, akkor is.
Ehhez jött a hát. Ilyen is volt már többször. Pár évet jógáztam, azóta nem fájt a hátam, ha mégis, akkor pár ászanával letudtam a dolgot. Egészen mostanáig. Ez most nem megy. Egyrészt nem használ, másrészt ma már gyógyszert is be kell vennem, hogy éjszaka tudjak aludni. Rendszerint pár napig tart. Egyre rosszabb úgy két-három napon át, aztán hirtelen sokkal jobb lesz. A mélypont az volt, amikor gyógyszer nélkül nem tudtam megfordulni az ágyban és a levegővétel is fájdalmat okozott. Most nem ennyire rossz a helyzet, de azért boldog nem vagyok.
Mivel a gyógytornásszal konzultálva bizonyos dolgokat kizártunk, vagyis nem vese, nem idegbecsípődés, meszesedés, maradt a letapadt, ki nem nyújtott izmok bosszúja. Ha a futás után nem nyújtunk le, akkor a nyaktól a bokáig végig haladó izomcsoport bármelyik részén előjöhet a gebasz. A csámpásság, a lúdtalp, a félreterhelés mind megmutatkozhat egy jó kis letapadásban, csomóban, ha pedig a nyújtással ezt nem próbáljuk meg kompenzálni, akkor egyenes út vezet a fájdalomhoz.
Ennyi a történet. Ma is kaptam egy videót a hát és a gerinc nyújtásáról. Itt van.
Ezen kívül megnéztem már vagy ezer másikat a csípő erősítéséről, nyitásáról. Ezeket korábban napi szinten csináltam, de nincs mese, ha nem csak a villamos után akarok futni, vissza kell térni ezekehez a gyakorlatokhoz. Kinek mi a gyengéje, ugye. A talpam elbír hosszú távokat, nincs vízhólyag, görcs, semmi. Viszont a csípőm és ezzel együtt a hátam igényli a folyamatos karbantartást.
Volt pár éve ez a marhaság, amikor egy pálcikaember mellé írtak effélét: Ő itt Memuka. Memuka nem nyújt rendesen futás után, ezért ma már mindene fáj. Ne legyél olyan hülye, mint Memuka. Nyújts!
