Szinte mindig viszek magammal innivalót, ha futok - tájfutást kivéve -, ezért külön kihívást jelentett megtalálni a megfelelő eszközt. Városban, illetve 15 kilométer alatt nem viszek zsákot, a derékra csatolható kulacstartótól és az hatmásodpercenként a hozzámverődő palacktól pedig biztos hülyét kapnék, szóval marad a kézierő. Alapvetően kézben vinni bármit nem okoz gondot, hiszen tájfutva úgyis van nálam térkép, tájoló és dugóka, ráadásul évekig futottam telefonnal a kézben, ám az már nem mindegy, hogy mennyire kényelmes a cipelés.
A sima félliteres palack viszonylag gyorsan elpusztul, én pedig valami tartósat szerettem volna, úgyhogy betáraztam néhány kulacsot. A nagy, nyolcdecis inkább a hosszabb, hátizsákos eseményekre (és civil célra) vált be, egyszerűen túl nagy a kulacs, izomlázam lesz tőle, a gumibizbasz, amit rá lehet tenni az üveg nyakára egyfajta fül gyanánt pedig simán idegesített. Végül kikötöttem a puha kulacs mellett - árul ilyet a Deka és a Sali is, utóbbi duplaáron. Én az olcsóbbik, félliteres verziót választottam. Menet közben csak be kell harapni, a vizet pedig ki lehet nyomni belőle. Kicsit úgy néz ki, mint a bikahere, nagy szöttyedt zacsi, de legalább jó a fogása - utóbbit illetően nincsenek empirikus tapasztalataim.
A bikahere annyira bevált, hogy akkor is viszem, amikor zsákkal futok. Nagyon utálom szipákolni a zsákból a vizet, ezért azt szoktam csinálni, hogy a zsákból beleengedm a vizet a kulacsba, így fél literenként tudom adagolni a vizet. A zsákom szelepe ennek megfelelően nem a szívogatós-beharapós, hanem sima kihúzós-benyomós szelepes. Télen teát viszek, nyáron vizet, isót és efféle oldatokat viszont nem, mert ezek elég gusztustalan filmréteget hagynak maguk után a kulacs belsejében.
Persze így is dzsuvás lesz viszonylag hamar. És a tisztítás nem annyira könnyű. Az egy dolog, hogy összerázok benne egy kis vizet meg mosogatószert, de sajnos a kupak, szipóka, harapóka rész nem lesz tiszta. A tea viszonylag jól megmutatta, hogy a kis résekben lerakódik a szmötyi, és ezt gyakorlatilag lehetetlen kilötybölni.
Aztán addig buzeráltam a kis szerklit, amíg szét nem tudtam szedni. A kis gumiburkolat, amelyet be kell harapni lefeszegethető a kupakról, így a tisztítás már elég egyszerű. Könnyebben lejön, ha vizes, visszanyomni pedig még könnyebb. A lerakódást lehet,hogy a kulacs belsejéből sem hozza le a mosogatószer, ez esetben egy ősi praktika lehet a megoldás - ha a gyerekek mind megnőttek és rég kidobtuk az üvegmosót, mert hát minek is az. Ez pedig a só. Ha néhány kiskanál durva őrlésű sót belelapátolunk, majd egy kis vizet hozzáadva összerázzuk, a só szépen ledörzsöli a szutykot.
A kis bikaherét versenyen is használom. A frissítőpontokon azt megtöltöm, így lesz vizem a következő frissítőig. Ez azért is fontos, mert a menet közben elfogyasztandó zselé, só, fél disznó után kell egy-két korty víz, és ha kiszárad a szám, akkor is jól jön. Ha elfogy, a kis herét szépen össze lehet gyűrni, sőt akár a nadrág korcába is bele lehet tűrni. Legközelebb csütörtökön lesz bevetve, amikor is a BSZM-et futjuk hárman. De arról majd akkor. Ha túléljük.
