Gyanakodva nyomtam az oké gombra, amikor neveztem a BUMM Sport félmaratonjára. Ilyen hülye nevet még sosem hallottam (Barátom Ugyan Mozdulj Már - így, vessző nélkül), és nem nagyon tudtam eldönteni, hogy ennyire amatőr az egész sztori vagy csak valami mókásat szerettek volna, majd lett belőle valami "mókás". Az útvonal ugyanakkor nagyon tetszett, Normafa, János-hegy, dombozás, hegymászás végig erdei úton. Szóval neveztem.

És egyáltalán nem bántam meg. A szervezés egészen profi volt, kezdve a szalagozástól, a frissítőpontokon át az egész rendezvény levezényléséig. Voltam már pár amatőr versenyen, így alapból arra számítottam, hogy ez is olyan szervezésű lesz, ehhez képest minden a seggünk alá volt rakva. Alapvetően persze semmi baj az amatőr versenyekkel, sőt kifejezetten szeretem őket, csak tudni kell, mire lehet számítani.

Például szegényes az infrastruktúra. A versenyközpontban nincs öltöző, angol vécé, büfé, masszázs, anyámkínja. Csak egy sátor a staffnak, egy célkapu és két hangfal. Az útvonal vagy ki van szalagozva rendesen vagy nem. Ha nem, akkor vagy elkavarsz vagy nem. Engem ez annyira nem szokott zavarni, mert táfjutok. Ez nem azt jelenti, hogy becsukott szemmel is mindent tudok és célra tartok, mint egy vadászgép. Hanem azt, hogy nem állok neki parázni, ha elkolbászolok. És ha van mellékelt térkép, akkor nem is nagyon kavarok el. (Majd lesz szó valamikor az első erdei kalandjaimról is, amikor egy három kilométeres pályát sikerült másfél óra alatt abszolválnom, közte heveny káromkodással és ordítva bőgéssel.)

Szóval ha felkészülünk mindenre, és belelazulunk, akkor a kicsi, amatőr versenyek igazán szerethetők és jók. Én egyre inkább ezeket szeretem. Mert nem arról szól a futás, hogy libasorba mennek a versenyzők, nyomják az isotóniás italt meg a zselét, mérik a pulzust és vérprofint tolják fölfelé a kompressziós karmelegítőjükben, miközben pofáznak, hogy milyen volt az akármilyen Trail és hová mennek majd két hét múlva. Hanem csönd van. A mezőny viszonylag gyorsan megritkul, nem egymás szájában futunk, lehet nézelődni, gondolkodni, vagy éppen kikapcsolni az agyat.

Node vissza a BUMM-ra. A meghirdetett létszámlimit nem lett kihasználva, így kellemesen szűk létszámú csapat gyűlt össze. Az elején azért így is volt libasorban araszolás, de nem volt vészes - elég sok olyan szakasz volt, ahol csak egy ember fért el kényelmesen az úton, így is figyelni kellett a gyorsabb futókra. A maratonisták kilenckor rajtoltak - ugyanazt futották, mint mi, csak kétszer - mi pedig negyed tízkor. Reggel még nagyon hideg volt, nem tudtam eldönteni, hogy hosszú ujjúban fussak vagy rövidben - délelőttre már 15 fok feletti hőmérsékletet lehetett várni, vagyis a hosszú ujjúba garantáltam belerohad az ember főleg ha közben kúszik fel a hegyre. Az utolsó pillanatban levetettem a hosszút, és pólóban indultam neki. A végén már ebben is izzadtam, mint a ló.

Az útvonal szép volt, változatos, itt a track hozzá. Eleinte lefelé döngettünk, majd kisebb-nagyobb hullámzás után kezdük el a fölfelé mászást Makkosmáriától - összesen több mint 700 méter szintemelkedés volt a pályában. Nagyjából 16 kilométernél értünk fel a János-hegyre, onnan pedig már a szar is gurult lefele, kivéve az utolsó egy kilométert, amikor vissza kellett mászni a KFKI-hoz - ez mindössze 70 méter emelkedés volt, de hát a végén már pont ez nem szokott hiányozni.

A célban külön frissítős részleg nem volt, vagy volt, csak keresni kellett volna, mindegy, annyira nem volt fontos. A célkapu után ugyanis fel volt állítva egy sörös pult, ahol kézműves sört csapoltak. Megkósoltam egy 5,5 fokos ipát, és mire hazaértünk, be is rúgtam. De hát ez ilyen üzem. A versenykaját nem kósoltam, valami rizses csirkét adtak, mert várt otthon a kacsamell tört burgonyával és lila káposztával anyám szponzorálásval. Szoktunk ezen a részen futni, meg fogjuk jegyezni ezt az útvonalat - persze úgy, hogy a vége a lejtő alján legyen.

A befutóérem ilyen volt. Mivel a huszadik szelfi is botrányosan szarul sikerült, inkább elbújtam az érem mögé. De ha nem úgy nézek majd ki a képeken, mint van Eyck figurái, lesz portré is.