Persze hogy volt futás azóta, hogy utoljára bejelentkeztem, csak egyrészt elszoktam a blogolástól, másrészt feladat is volt bőven. Volt pár emlékezetes köröm külhonban, mert a nyarat elég komolyan megnyomtuk - így utólag csak áldani tudom az eszünket ezért, meg azért is, hogy olyan helyeken voltunk, ahol legfeljebb a kecskék és birkák jöttek utánunk. Majd ezekről írok talán, ha jön a szaridő és vízszintesen esik az eső napokig.

Aztán itthon is volt pár verseny, meg kínlódás is, amiért járt az érem a végén.

A tavasz és a nyár elég motiválatlanul telt, évek óta nem futottam ilyen keveset havi szinten, mint az idén. Se kedvem se semmim nem volt nagyjából semmihez. Ez a virtuális futás számomra totál értelmetlen dolog, most vagy futok ott és akkor vagy nem. Volt egy kósza ötletem, hogy benyeltem a covidot áprilisban, ez magyarázná az indokolatlan fáradtságot is, meg egy csomó mást, de ez inkább csak magyarázat és kifogás. Egyszerűen nem volt kedvem futni, és ezt nagyon könnyű volt ráfogni a melegre, a vírusra és minden egyéb szarságra. Plusz X kiló fel, szülés után két héttel voltam ennyi utoljára (nem, akkor se voltam ennyi). Innen szép nyerni.

Tájfutás nuku, először augusztusban szaladgáltunk az Alföldön. Azt is most érzem, hogy ez mennyire hiányzott. Ennek fényében a szeptember, az október és a november is fullon van, minden hétvégén lesz valami. Szerencsére aszfalt nem, csak terep és erdő. UB, UB Trail (ha lesz), tájfutó hosszú távú OB, mert hát valamiben csak meg kell halni, és ha megszakadok is, egyszer futok egy olyat, amivel elégedett is vagyok (majd ha megérem, női 70-ben szűkebb lesz a konkurencia).

Jósvafői mezőség

A nyári henyélés eredményeként talán eddigi legrosszabb Wizz Air félmaratonját sikerült összehoznom, azt megelőzően pedig egy még rosszabb Baradla Trailt húztam be augusztus végén. A Baradlára évek óta el akartunk menni, mert a verseny pár kilométeren az Aggteleki cseppkőbarlangban vezet. Csak mellette még 32 további kilométert is meg kell tenni, de hát valamit valamiért. Meleg volt, elfőtt az agyam, rosszul frissítettem, és alapvetően teljesen felkészületlenül álltam rajthoz - előző este még Európa Kiadóra csapattuk. A végén már a szédelgéssel küzdöttem, gyűlöltem a mezőket (vadvirágos rétestül és szalmabálástul), az emelkedőket és nagyjából mindent. Amúgy fasza volt. A Wizz meg... tavaly itt futottam 1:54-et, és volt egy vállalásom, hogy minden évben próbálok javítani valamennyit. Hát most sikerült két órán kívül beérnem, síkon szerintem hat éve nem futottam ilyen lassú felest.

Ehhez képest vasárnap már fejcsóválva álltam be a Crosskovácsi 18 kilométerére - előtte két tájfutáson két betli, szóval önértékelésem az egekben volt nyilván. Ez egy bringás verseny, amelyre egy terepfutás is épül. Annyira terep, hogy sima betonos cipőben indultam, szóval semmi szívatás. Gondoltam, ha két órán belülre behúzom, már jó lesz, mégis van benne 450 méter szint. Ilyen hülyebiztos jelölésű pályán sem futottam még soha, mintha egy bobos lettem volna a csőben. Meglepően jól ment, és úgy nézett ki, hogy meg lehet a két órán belüli idő. A vége öt kilométer jutalom lejtőzés volt, ahol nagyon lendületesen lehetett nyomni, így végül 1:54 lett az időm. Bőven várakozáson belül végeztem. Persze mihez képest, ugye. 

A többit meglátjuk. Vannak tervek közelre és távolra is, elég merészek, de azt a plusz X kilót le kell adni.