A hosszútávfutó naplója

A hosszútávfutó naplója

Futás 35 fokban - noormális?

2019. június 11. - Memuka

Aki 35 fokban fut, az alapvetően nem normális. Vagy versenyez. De a kettő gyakran együtt jár. Sok mindenen lehet változtatni, de ha a rajt 11-kor van, és a terep nyílt, mezős, ligetes dimb-domb az Alföldön, akkor a lényeg nem módosítható: rohadt meleg lesz. Fischerbócsa jellemzően ilyen, többször gyulladt itt ki az agyunk, illetve a környéken, Zsanán és Tázláron a rendszerint pünkösdi hétvégén rendezendő homokháti tájfutó versenyen. Tájfutás, naná, de augusztusig nem lesz verseny, úgyhogy ez most még belefér, utána jönnek a kommersz témák. 

Három nap, három futam, tökig beöltözve, mert az alföldi bozót, pázsitfű, királydinnye, bogáncs és úgy összességében a gizgaz nem viccel - pedig csalán és szedres itt nincs, na még csak az kéne, tényleg. Szóval most kipróbáltam a lábszárvédő helyett a vastagított zoknit, hátha jobb lesz. Kényelmesebb, az biztos, de a toklász és kis társai befurakodnak a szöveten át a bőrbe is, úgyhogy nap végére tele voltam piros pöttyökkel, volt, amelyik kis gennyes kráterré alakult.

Alapvetően nincs bajom a meleggel, ha tudok eleget inni, nem zavar, hogy rámolvad a ruha - tök fekete bozótnadrág, hosszú zoknival súlyosbítva kicsit más, mint rövidnaciban suhanni a Duna-parton. A fejem ugyanakkor hajlamos elfüstölni, és akkor már nagyjából mindegy, mi történik, a vége pusztulat. S hogy ez mennyi idő után jön el? Ezt sosem tudtam megfejteni. Első nap két futamom volt, egy a gyerekkel, egy egyedül. Az első inkább slattyogás volt, semmint futás, de a napon voltam, a magam futama sem nagyon emlékeztetett intenzív mozgásra. De nem volt gáz. Összesen kilenc kilométer, nagyjából két óra napfürdőzés.

tazlar.jpg

Második nap viszont alig tudtam magam bevonszolni a célba. Gyerekkel fél óra, plusz a rajtmenet kétszer egy kilométer tűző napon. Mire a magam futamára kiértem ismét a rajtba, már füstölt a fejem. A táv ugyanannyi, mint az első napon rajtmenettel együtt. Mégis sokkal nehezebben bírtam, nem tudom, miért. A harmadik napon csak a magam futamára mentem - a gyereket az apja vitte ki - mert az így is elég hosszú volt, 6,3 kilométer légvonalban, tejesítve kicsit több, mint nyolc másfél óra alatt. A végére nagyon szomjas voltam, pedig volt középtájon frissítő, sőt az egyik pontom egy hatalmas eperfa alatt volt, így a fekete eperből is csócsáltam kicsit. A végén nagyon szomjas voltam, de nem voltam annyira kikészülve, mint előtte. 

Szóval fene tudja, min múlik. A nyolc-tíz kilométer persze nem akkora tétel, az UTH-sok tízszer többet mentek hasonló körülmények között a hétvégén. De futottam már félmaratont és 30 kilométert is irdatlan hőségben, és igazából a táv és idő nem rontott sokat a helyzeten. Ha az eleje ment, akkor ment a többi is, a tempó persze kicsit lassabb, de okosan beosztva az erőt túl lehet élni a 30-35 fokot. Ismerni kell magunkat, már előre tudni kell, hogy fél óra múlva milyen állapotban leszünk, és annak fényében kell már most cselekedni. Akár inni, akár egy vödör vizet a fejünkre önteni, mindegy.

De azért ha lehet, a kritikus időszakban - 11 és 15 óra között - ne menjünk futni. Csak ha nem vagyunk normálisak. Vagy nem versenyen indulunk. Esetleg mindkettő.

A bejegyzés trackback címe:

https://hosszutavfutonaploja.blog.hu/api/trackback/id/tr3914889644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása