Az első bejegyzés után úgy két-három órával elgondolkodtam, milyen kérdéseket generálhatott ez a két bekezdés - már ha egyáltalán, ugye. Elsőre ez jutott eszembe: jó, de te ki a tököm vagy? És hát ez jogos kérdés. Tényleg, ki a tököm vagyok én (ez az Egek Urában volt csak nem tökkel).
Először is nem tök. Hanem egy nő, hovatovább anya, de azért kutyám is van, utálok kertészkedni, az egy leander meg valami tenyérre hasonlító levelű virágon kívül minden kidöglik szorgos kezeim alatt. A szülés után egy évvel, 2013-ban, 33 évesen kezdtem futni, mert bár el nem híztam, a testem plöttyedt volt, az állóképességem pedig a béka segge alatt. Rémálmaimban szerepelt, hogy lihegve futok a gyerek után, és próbálok kiabálni, hogy állj meg, állj meg, de persze nem áll meg, én meg izzadtan kapok ideg- és szívrohamot. A büszkeségem és a hiúságom ezt nem engedte, úgyhogy mielőtt őnagysága elkezdett szaladni, én már toltam az edzéseket.
Ami eleinte nevetségesen rosszul ment. Alapvetően rossz edzéstechnikát választottam. Nem. Alapvetően leszartam bármiféle edzéstechnikát. Elindultam, és rövid idő után legszívesebben már káromkodtam volna, ha lett volna hozzá levegőm. De sajnálatos módon nem volt. Már induláskor futó tempót toltam (ez az én szubjektív meghatározásom szerint a hatperces kilométer alatt van), aminek természetesen semmi értelme nem volt. Pár hét alatt megvolt a három, majd egészen gyorsan az öt kilométer. Aztán itt megálltam. Nagyon sokáig tartott, mire a tízest megfutottam, ami nem is csoda, épeszű edzéstervvel is időbe telt volna, csak fokozatosan fejlődtem volna.
Hatalmas mázli, hogy nem sérültem le. Egy esetet leszámítva. Akkor még nem is volt normális futócipőm, csak lötyögtem. Elvittem a kutyát sétálni, és egyszerűen azt vettem észre, hogy szeretnék futni. Úgyhogy futottam. Természetesen sima utcai cipőben, abból is a vékony talpú akármicsodában. Eredmény: sarokfájás. Hetekig tartott, eleinte menni sem tudtam, később annyira megerőltettem a bokám, hogy az is bedagadt. Soha többet nem futottam egy kilométert sem utcai cipőben - csak nyári szandiban, de az más történet, bazi nagy vízhólyagot kaptam a hülyeségért cserébe jutalom gyanánt.
Egyébként azt hiszem, ez a kulcs. Hogy szeretnél futni. Jobban, mint bármi mást. Jobban, mint gyalogolni, bringázni, rollerezni. Könnyen beszippantja az embert a futás, hiszen egyre többen futnak, ömlik a reklámokból, a filmekből, mindenhonnan, egymást érik a versenyek, hát tényleg csak a hülye nem próbálja ki. Elkezded, mert a szomszéd is fut, és ez ugye olcsó sport (nagy szart). Aztán fél év múlva alább hagy a lelkesedés, mert esik, mert fúj és egyébként is késő van. Aztán már nem futsz, és ettől rosszul érzed magad. Nem kell. Nincs baj, csak a futás nem a te sportod. Ahogy az én sportom nem a kerékpározás, pedig évekig azzal jártam dolgozni, voltam túrán, tekertem éjszaka, aztán rájöttem, hogy nem szertek bringázni. Futni viszont igen. Jobban, mint bármi mást.
