Jó, csak egyetlen maratont futottam, szóval kicsit nagyképű a martonista titulus, de komolyan azt gondoltam, hogy ha 35-40 kilométert le tudok futni, akkor a hosszú távú ob meg se fog kottyanni, még akkor sem, ha a tájfutás sokkal többet kivesz az emberből, mint az aszfalton kocogás. Pedig de. Igen nagy reményekkel indultam neki a Nagykállóhoz tartozó Harangodi erdőben - előzmények itt -, hiszen a terep egész könnyű, a pálya gyors, minden adott egy jó versenyhez. Ez végül is összejött, a terep nem volt különösen nehéz - ez nem akadályozott meg abban, hogy el ne kavarjak -, az erdő javarészt szépen futható volt, mégis kidöglöttem a végére.

Innen már csak az épületen és fás részen túli dombra kellett felfutni

Reggel majdnem megfagytam, olyan hideg volt, de mire rajthoz álltam 11-kor, már kellemesen langyos volt az idő, sok is volt a hosszú ujjú póló a mez alatt. Az első két átmenet nagyon hosszú volt, de magamhoz képest jól ment, megtaláltam a pontokat komolyabb bóklászás nélkül. Aztán jött egy nagy homály, ami részint a saját hülyeségemből következett - be kellett menni a dzsindzsa mellett egy vékony erdősávon, aztán balra fordulni, de én természetesen jobbra fordultam, és hát persze nem stimmelt semmi. 

Húsz perc szerencsétlenkedés. A következő pontnál sem stimmelt minden, de itt csak pár percet töltöttem föl-le rohangálással a ligetes domboldalakban. Utána azonban egyszerűen elfáradtam - és még volt hátra több mint tíz pont. Szomjas voltam, mint a gödény, a pálya utolsó részén pedig már éhes is. A lábamat teljesen elszorította a lábszárvédő, a cipőm pedig simán szorított. Itt már nem tévesztettem, de itatós ponttól itatósig vánszorogtam.

Hívogatóak az ilyen kis ösvények

 Az erdő várakozáson felül szép volt. Kellemes, fűvel benőtt utakon futottam, néhol viszont annyira hívogató volt az erdő, hogy inkább átvágtam - ez ritkán fordul elő, mert rendszerint tiszta dzsuva az alj, tele tört ágaggal, gazzal vagy sziklákkal esetleg mindhárommal. A mezők tiszták voltak, alig vol felnőtt gaz, csalán, szedres. Cserébe volt akác. Néhol egész kényelmesen el lehetett slisszolni a csemeték között, másutt viszont csak hajlongva, tekeregve tudtam haladni, de előfodult, hogy kétrét görnyedve kellett futni, hogy elférjek a szúrós ágak alatt.

Kinek mit jelent az akácos út

 Amikor beértem, csak leroskadtam a célkapunál, és lihegtem. Nem volt nagyon kellemes így sem, mert a lábszárvédő irdatlanul szorított. A győztes majdnem feleannyi idő alatt végzett a pályával, mint én, szóval nagyon nem érdemes ezt a teljesítményt feljegyezni, de legalább volt egy valaki, akit leelőztem. Szóval a minimum célt elértem, nem lettem tökutolsó. Azért titokban reméltem, hogy vállalható eredményt érek el, de hát ez a tájfutásban nekem valószínűleg sosem fog összejönni, csak ha C-ben, könnyű pályán indulok.