A hosszútávfutó naplója

Futótúra át az Eyjafjallajöküll kráterén

2019. július 10. - Memuka

Ez a poszt részben tartalmaz futást: végül is futottunk is, emellett pedig megemlítem majd Kiliánt (ő a terepfutás császára, istene és pápája egy személyben).

Régóta dédelgetett álmom volt egy bizonyos túra, a 25 kilométer hosszú Fimmförduháls. Nagyon nehéz összehozni, de most végre sikerült. A nehézséget egyrészt az jelenti, hogy Izlandra kell menni, a másrészt az, hogy nem körtúra, ezért a logisztika is külön feladat, harmadrészt pedig csak akkor érdemes elindulni, ha jó az idő – mert amúgy totális önszopatás.

eyja11.jpg

Most mindhárom összejött. A túra a varázslatos Þorsmörkből indul, onnan viszonylag gyorsan, úgy nyolc kilométer alatt felvezet a híres Eyjafjallajökull vulkán oldalába 1050 méter magasba. Az Eyjafjalla és a Hrunajökull között egy keskeny hágón kell átkelni, majd némi fenntartózkodás után a Skóga folyó mellett vezet le a célba az út, Skógarba. Tudtuk, hogy az igazán nagy dolog az a három kilométer lesz, ami odafönn vár bennünket. Az sem volt biztos, hogy végig tudunk menni, benne volt a pakliban, hogy vissza kell fordulnunk. Nem volt ugyanis rendes túrafelszerelés nálunk, futóként indultunk neki, kis zsákkal, némi szél és esőálló meleg ruhával, de bakancs, hágóvas nélkül.

eyja1.jpg

Az induláshoz kibuszoztunk menetrend szerinti járattal Þorsmörkbe, majd a túra végén egy darabot vissza is kellett buszoznunk, hogy fel tudjuk venni kocsit – mindegy miért, nem egyszerű buszjáratokhoz igazítani a programot Izlandon. Ezért nagyjából be volt határolva, mennyi idő alatt érdemes átérni Skógarba, hogy elérjük a buszt. Túratempóval, és az átlagos, vagyis elég szar izlandi időjárást (szél, eső) beleszámolva ez egy 8-10 órás túra, mi ehhez képest 6,5 órában lőttük be a teljesítést.

Fölfelé ezért nyomtuk neki, amennyire lehetett. Ez annyira meredek, hogy nem lehet megfutni – jó, Kilián nyilván megfutja, de átlagos ember nem. Nagyon meleg volt, sütött a nap, alig lengedezett a szél, így izzadtunk, mint a ló. A hágón ugyanakkor nem annyira nyerő a vizes test és ruha, ezért én minden felsőmet levettem és a derekamra kötöttem, futómelltartóban másztam fölfelé. Néztek is rendesen a szembe jövők, akik klasszikus túracuccban voltak (bakancs, hosszú nadrág, pulóver, sapka, baromi nagy hátizsák), hogy ki ez a nem normális. Valóban nem találkoztunk a környéken sok futóval.

eyja2.jpg

Ahogy másztunk a meredek hegyoldalban és visszanéztünk Þorsmörkbe, elállt a lélegzetünk. A folyóvölgy, a környező hegyek, az Eyjafjallajökull látványa egyszerűen leírhatatlan. Ráadásul egy felhő nem volt az égen, a világ végéig elláttunk. Nagyjából azt számoltam, hogy 14-es tempóval kell mennünk átlagban, hogy kényelmesen és biztonsággal elérjük a buszt, így az elején nem akartuk, hogy elszálljunk, nagyjából 16-os tempót tartottunk fölfelé.

A hágó maga, vagyis ahol a két gleccserhegy között át lehet menni egy szűk és rövid kis szakasz, itt láncok segítették a stabil haladást. Az egész túrán nagyjából 900 méter szintet vettünk fel, ebből 800-at az első hét kilométeren. Az utolsó 200 métert ráadásul úgy 250 méter alatt. Épp nem kellett négykézlábazni. Felérve már csípett a szél, így a pucérkodás megszűnt. Az út keresztül vezetett a kitörés után keletkezett két új kráteren. Ezek sima gödrök, mélyedések, nincs püfögés, nincs pokol fenekére vezető lyuk, a két kis horpadást hó fedte.

eyja3.jpg

A hegyoldalban ugyanakkor a hó alól már kibukkant a megfeketedett láva, amit a vulkán köpködött ki. Sok pusztítást nem végzett itt fönn sem a kitörés, inkább a füstje volt hatalmas. A hegyen több nagyobb horpadásba kellett lemenni és ismét felkapaszkodni, általában a mélyedésekben még hó, a tetőn pedig fekete kőzet. A hó néhol egészen fagyos volt, fantasztikus volt futni rajta, máshol viszont besüllyedtünk, helyenként pedig az olvadó jég tetején próbáltunk lavírozni. Itt alig vannak jelzőkarók, mert rendre elfújja őket a szél – úgy százkilós kavicsköteghez kötözik amúgy az útjelző karókat – és nem is lehet hová tenni a jelzést, így a lábnyomokat vagy a betájolt irányt kell követni. Ez jó időben nem gond, ködben, esőben, ahol a látási viszonyok rosszak, könnyen el lehet kavarni.

eyja4.jpg

A hegyen két menedékház is van, az egyik közvetlenül az út mellett, a másik kis kitérővel érhető el. Az útmenti egy picike ház, ahol lehet vizet vételezni, de 500 koronába kerül. Nem éltünk a lehetőséggel, így tovább mentünk, annál is inkább, mert elkezdett fújni a szél.

 

eyja6.jpg

A nehezén túl voltunk, már csak futni kellett lefelé. Ez persze nem könnyű, ha borzasztó köves, sziklás az út kilométereken át, úgy pedig még kevésbé, ha nézelődünk is. A folyót ugyanis több tucatnyi vízesés is megtöri, mire az eléri a tengerszintet.

A kisebbek is sokkal nagyobbak, mint bármi, ami Magyarországon vízesés címszóval látható. Egészen elképesztő, ahogy a víz utat tör magának, kivájja a sziklát, majd a folyton felcsapó párának köszönhetően a part és végig a szurdok zöld színben ragyog. A kavicsok, a sziklák, a partoldalak mind élénkzöldek, zuzmósak, mohásak – erdő itt nem jellemző, inkább fű és bokor.

eyja10.jpg

Nem akartunk nagyon hajtani, nehogy túl hamar érjünk célba, és sokat kelljen várni a buszra, de én nem bírtam a slattyogást, így az utolsó másfél kilométert gyorsabban megfutottam, ahol már nagyon kellemes, földút vezetett, és már pontosan tudtam, hogy egyetlen látnivaló van csak hátra és nem kell megállni semmi más miatt. A túra lezárása Izland egyik legcsodálatosabb vízesése, a Skógafoss. Óriási magasságból zúdul le a víz teljes szélességében, egyszerűen monumentális és csak szuperlatívuszokban lehet beszélni róla. Lélegzetelállító a célba érkezés.

eyja7.jpg

Összességében fantasztikus élmény volt, 5,5 óra alatt csináltuk meg, többet gyalogoltunk, mint futottunk, de ez egy ilyen túra. Lehettünk volna gyorsabbak, de nem az volt a cél, hogy akármilyen tempót csináljunk, hanem hogy kiélvezzük a látványt. Ezt a túrát valójában csak jó időben érdemes lenyomni, mert szélben, esőben igazi pokol a hegy, ráadásul nem is lehet látni sok mindent. Nekünk irdatlan mázlink volt, kifogtuk az évi nagyjából tíz nap közül az egyiket, amikor ideálisak a körülmények. Nem ez az egyetlen hasonló útvonal a környéken, már tervezzük a következőt Landmannalaugar és Þorsmörk között – de ez még egy távoli mese. Addig maradnak a fényképek.

A bejegyzés trackback címe:

https://hosszutavfutonaploja.blog.hu/api/trackback/id/tr7714931728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.